„…attól tűnik a földi élet Pokolnak, hogy azt várjuk, ez lesz a Mennyország. A földi élet az csak földi élet.”

Ha Chuck Palahniukot be akarom mutatni, azt mondom, hogy ő írta a Harcosok klubját. Innentől lehet tudni, mire számítsunk. A könyvből készült Harcosok klubja igazi kultfilm, arculcsapós, amolyan „nem-elég-egyszer-megnézni-mert-nem-érted-mi-is-történik” film. Én nagyon bírom. A könyv története több helyen eltér, de ugyanazt a dekadens, 20. század végi, kissé(?) anarchista hangulatot árasztja.

A Kárhozott főszereplője Madison, a 13 éves kislány, aki halála után a Pokolra jut. A másik főszereplő a Sátán, mivel Maddy neki meséli el az életét, illetve pokolbeli kalandjait.

Palahniuk nagyon jellegzetesen ír. Folyamatosan visszatérnek a regényeiben bizonyos mondatok. Itt pl. minden fejezet „Ott vagy, Sátán? Én vagyok az, Madison” mondatokkal indul. Egyfajta mantrákká válnának ezek a szavak. A másik dolog, ami jellemző rá, hogy minden témája teljesen abszurd, a valóságtól totálisan elrugaszkodott. Talán épp ez a jó benne. Palahniuk = groteszk. Végül is, micsoda sztori az, hogy valaki meghal a 21. században, majd teljesen gyakorlatiasan szemlélve von párhuzamot az élőként élt élet és a pokolbeli „lét” között, vagy készít pro és kontra listát a pozitívumokról és a nehézségekről?

A lány az egyik fejezetben az életéről, a következőben a „holtáról” beszél, felváltva. A szülei kőgazdag hírességek, akik életüket a külvilág felé, abszolút hazugságban élik. Vérszerinti lányuk svájci bentlakásos iskolában tanul, akinek szeretet és odafigyelés ugyan nem jut, de idejében ellátják óvszerrel és drogokkal, elvégre sosem lehet tudni… Maddy kövér, szemüveges kislány, akinek melle sincs, vagyis a külsejével nem lesz nyerő, ezért inkább intellektuálisan akar társai felé kerekedni. Cinikus megjegyzéseitől hemzsegnek az oldalak. Tele van komplexusokkal, félelmekkel, de legalább annyit elmondhat magáról, hogy nem kitalált személy, mint számtalan kedvenc könyvének hősei. Ő legalább él(t).

Milyen a Pokol? Gusztustalan, ez csak természetes. Miközben megismerkedünk Madison túlvilági társaival, pontos leírást kapunk a tájról is. A földi létben elfojtott félelmeink, megtagadott cselekedeteink ”gyermekei” bukkannak fel, keveredve a szimplán undorító dolgokkal: rovarok, abortuszok magzatai, fekália, bűz, démonok.

Lazsálni a Pokolban sem lehet – legalábbis nem érdemes. Meló nélkül egy örökkévalóságnak tűnik az ottlét. :) Hősünk egy óriási telefonközpontban dolgozik, és az éppen vacsorájukat fogyasztó élőket hívja, hogy felesleges közvélemény-kutatásokkal bosszantsa őket.

Ha már úgyis halott, nincs sok vesztenivalója, őszinte a halottakkal, és a még élőkkel is. A Pokolban végre barátokra tesz szert. Teljesen szembefordulva korábbi önmagával, az új Madison hőssé válik a másvilágon. Minden a visszájára fordul, még a haláláról is kiderül, hogy egészen más, mint amit tudni vélt. Amikor pedig azt hiszi, hogy győzött, mert „új” ember lett, jön a duplacsavar, és kiderül, hogy az ördög sem kispályás, ha le kell törni egy-két szarvat. Madisont sarokba szorítják, így döntenie kell: élet, vagy halál, hazugság vagy szabad akarat. Itt ér véget a könyv, vagyis az első kötet. Mert... folytatása következik. :)

Az abszurd mellé jár még jó adag fekete humor, és irgalmatlan mennyiségű irodalmi utalás, amivel Maddy/Palahniuk fáraszt minket és a Sátánt. Bevallom, jó pár könyvről és szereplőről még csak nem is hallottam, így lesz minek utánanézni, alkalom adtán. :)

Ennél a könyvnél jócskán járt az agyam, hogy akkor ez most csak szórakoztató irodalom? Vagy keressünk mélyebb értelmet? Mi lenne az? Társadalomkritika? Gondolatébresztő, vajon mi vár ránk odaát? Vagy hogy egyáltalán "élünk"-e? Nem tudom. Nekem tetszett, és kíváncsian várom a folytatást. :)