„…attól tűnik a földi élet Pokolnak, hogy azt várjuk, ez lesz a Mennyország. A földi élet az csak földi élet.”

Ha Chuck Palahniukot be akarom mutatni, azt mondom, hogy ő írta a Harcosok klubját. Innentől lehet tudni, mire számítsunk. A könyvből készült Harcosok klubja igazi kultfilm, arculcsapós, amolyan „nem-elég-egyszer-megnézni-mert-nem-érted-mi-is-történik” film. Én nagyon bírom. A könyv története több helyen eltér, de ugyanazt a dekadens, 20. század végi, kissé(?) anarchista hangulatot árasztja.

A Kárhozott főszereplője Madison, a 13 éves kislány, aki halála után a Pokolra jut. A másik főszereplő a Sátán, mivel Maddy neki meséli el az életét, illetve pokolbeli kalandjait.

Palahniuk nagyon jellegzetesen ír. Folyamatosan visszatérnek a regényeiben bizonyos mondatok. Itt pl. minden fejezet „Ott vagy, Sátán? Én vagyok az, Madison” mondatokkal indul. Egyfajta mantrákká válnának ezek a szavak. A másik dolog, ami jellemző rá, hogy minden témája teljesen abszurd, a valóságtól totálisan elrugaszkodott. Talán épp ez a jó benne. Palahniuk = groteszk. Végül is, micsoda sztori az, hogy valaki meghal a 21. században, majd teljesen gyakorlatiasan szemlélve von párhuzamot az élőként élt élet és a pokolbeli „lét” között, vagy készít pro és kontra listát a pozitívumokról és a nehézségekről?

A lány az egyik fejezetben az életéről, a következőben a „holtáról” beszél, felváltva. A szülei kőgazdag hírességek, akik életüket a külvilág felé, abszolút hazugságban élik. Vérszerinti lányuk svájci bentlakásos iskolában tanul, akinek szeretet és odafigyelés ugyan nem jut, de idejében ellátják óvszerrel és drogokkal, elvégre sosem lehet tudni… Maddy kövér, szemüveges kislány, akinek melle sincs, vagyis a külsejével nem lesz nyerő, ezért inkább intellektuálisan akar társai felé kerekedni. Cinikus megjegyzéseitől hemzsegnek az oldalak. Tele van komplexusokkal, félelmekkel, de legalább annyit elmondhat magáról, hogy nem kitalált személy, mint számtalan kedvenc könyvének hősei. Ő legalább él(t).

Milyen a Pokol? Gusztustalan, ez csak természetes. Miközben megismerkedünk Madison túlvilági társaival, pontos leírást kapunk a tájról is. A földi létben elfojtott félelmeink, megtagadott cselekedeteink ”gyermekei” bukkannak fel, keveredve a szimplán undorító dolgokkal: rovarok, abortuszok magzatai, fekália, bűz, démonok.

Lazsálni a Pokolban sem lehet – legalábbis nem érdemes. Meló nélkül egy örökkévalóságnak tűnik az ottlét. :) Hősünk egy óriási telefonközpontban dolgozik, és az éppen vacsorájukat fogyasztó élőket hívja, hogy felesleges közvélemény-kutatásokkal bosszantsa őket.

Ha már úgyis halott, nincs sok vesztenivalója, őszinte a halottakkal, és a még élőkkel is. A Pokolban végre barátokra tesz szert. Teljesen szembefordulva korábbi önmagával, az új Madison hőssé válik a másvilágon. Minden a visszájára fordul, még a haláláról is kiderül, hogy egészen más, mint amit tudni vélt. Amikor pedig azt hiszi, hogy győzött, mert „új” ember lett, jön a duplacsavar, és kiderül, hogy az ördög sem kispályás, ha le kell törni egy-két szarvat. Madisont sarokba szorítják, így döntenie kell: élet, vagy halál, hazugság vagy szabad akarat. Itt ér véget a könyv, vagyis az első kötet. Mert... folytatása következik. :)

Az abszurd mellé jár még jó adag fekete humor, és irgalmatlan mennyiségű irodalmi utalás, amivel Maddy/Palahniuk fáraszt minket és a Sátánt. Bevallom, jó pár könyvről és szereplőről még csak nem is hallottam, így lesz minek utánanézni, alkalom adtán. :)

Ennél a könyvnél jócskán járt az agyam, hogy akkor ez most csak szórakoztató irodalom? Vagy keressünk mélyebb értelmet? Mi lenne az? Társadalomkritika? Gondolatébresztő, vajon mi vár ránk odaát? Vagy hogy egyáltalán "élünk"-e? Nem tudom. Nekem tetszett, és kíváncsian várom a folytatást. :)

Anyám, hát ez szuper volt!!!

A megtörtént eseményt feldolgozó film 1956-ben játszódik, amikor Marilyn Monroe (Michelle Williams) Londonban forgatta A herceg és a táncosnő c. végjátékot.

A film főszereplője, Colin Clark (Eddie Redmayne) meséli el nekünk a történetet, aki a film produkciós stábjában dolgozott. A fiatal férfi – jómódú családja támogatását maga mögött hagyva – a filmiparban akarja valóra váltani álmait. Mindenesként apró-cseprő feladatokat végez a herceget alakító Sir Laurence Olivier (Kenneth Branagh) mellett, így naponta találkozik és csodálhatja az amerikai filmcsillagot. Marilyn végzetes vonzerejének ő sem tud ellenállni, hamar beleszeret a nőbe, annak ellenére, hogy többen figyelmeztetik, jobb, ha vigyáz a szívére. Mi sülhet ki egy frissen házasodott díva és egy egyszerű fiú vonzalmából? Néhány napnyi "románc", ami eleve kudarcra van ítélve.

Colin, dúsgazdag család sarja, a saját lábán akar megállni, talpraesettségével és kitartásával kap munkát Sir Olivier csapatában. A leglehetetlenebb helyzetben is feltalálja magát. Egy kedves, csinos lánnyal randizik, aki jelmezekkel foglalkozik.

Colin őszinteségével és fiatalos naivitásával nyeri el Marilyn bizalmát. A fiú segít megértenie, hogy miért is olyan nehéz együttműködnie Laurence-szel, hogyan gondolkodik a férfi, miért félnek mindketten a másiktól.

Annyira jól működnek az energiák. Olivier dühös a nőre, mert öregnek érzi magát mellette, mérges Colinra, mert a nő megbízik benne, meg persze féltékeny is egy kicsit. Larry felesége, Vivien Leigh (Julia Ormond) féltékeny Marilynre, amiért az csodásan szép és fiatal, és utálja a férjét, amiért az odavan Monroe-ért. Milton (Dominic Cooper), a hollywoodi producer féltékeny Colinra, mert annak idején, ő is beleszeretett a nőbe. Marilyn vonzódik Colinhoz, de közben rajong a férjéért. Colin pedig szerelmes Monroe-ba, miközben a főnökével konfrontálódnia kellene, amiért a nő pártján áll. Vékony jégen lavíroz.

Marilyn elrabolja Colint a forgatásról, és egy csodálatos délutánt töltenek együtt: a fiú bejuttatja őt a Windsori kastélyba, Etonba, és meztelenül fürdenek egy tóban. Pár napig igazi öröm Marilynnel dolgozni, boldog, szárnyal. Aztán megint hullámvölgy: gyógyszerek, pánik, alkohol. Colin szeretné megvédeni a lányt, kéri, hogy maradjon vele, lépjen ki abból a világból, ami nem teszi boldoggá. De Marilyn a csillogást és Arthurt választja.

A kész film csodás lett. Marilyn izgalmas, vicces, ösztönszerű. Mindenki elégedett vele. Következő filmje, a Van, aki forrón szereti, elképesztő nagy siker lesz. Sir Laurence a soron következő színházi szerepében ér el kiemelkedő sikert.  Colin Clark sikeres íróvá és dokumentaristává válik.

Michelle Williams zseniálisan jó. Olyan szimpatikussá teszi a megtestesített dívát, hogy el vagyok ájulva. Nagyon bájos és érzékeny.  Hatalmas végletek között kell játszania a szerepet, és nagyon jól megy neki. Szinte tapintható a kétségbeesés,  a félelem a játékában. Sir Kenneth a Sok hűhó semmiért óta van a listámon. Itt kevésbé volt szükség a komikus oldalára, de valami briliáns az az Olivier, amit hoz. A figura tele van feszültséggel, ugyanakkor a férfi időnként túlságosan is fennkölt és mesterkélt. Amikor a forgatásra készülve sminkeli magát - ami egyrészt röhejes, ahogy a szempillaspirállal festi a szemöldökét, másrészt viszont halálosan komoly, mert épp itt ismeri be, hogy nagyon mást várt az egésztől – egyszerűen imádtam. Végül Eddie Redmayne. Nem igazán tudom leírni, milyen volt. Egyszerűen "beszippantott" a kisugárzása. :) Nagyon-nagyon jó a fiú, azt hiszem, imádni fogom őt.  
Rajtuk kívül is igazi sztárparádé ez a film. Julia Ormond, Judi Dench, Toby Jones, Derek Jacobi, Emma Watson, Zoë Wanamaker mind felbukkannak benne.

Csillagos ötös! :)

Teljesen véletlenül találtam rá az interneten erre a magyar minisorozatra, és egyetlen este alatt daráltam le a három, egyenként 50 perces epizódot. :)

A Soós Péter rendezte film azzal indul, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban meghalBrunner Károly (Blaskó Péter) író, ismert okkultista. A „baleset” egy próbán történik, így jó néhányan tanúi lesznek az esetnek. A nyomozás hamar kideríti, hogy az író valószínűleg gyilkosság áldozata lett. A fővárosból a helyszínre érkezik a kábszeres csoport enyhén lecsúszott zsaruja, a non-stop füves cigit toló Brunner Péter (Stohl András), az áldozat fia.

Mivel a sztori Pécsen játszódik, nem nagy meglepetés, hogy Zsolnay-vonatkozása is van. A történet szerint az egyik leghíresebb Zsolnay váza a Bölcsek Hegye, ami a mítosz szerint titkának megfejtőjét kincshez juttatja. A Bölcsek kövéhez. A szerhez, ami életelixírként meghosszabbítja az életet, begyógyítja a sebeket. A váza korábban a nemesi származású Kéry család birtokában volt. Kéry István - vegyészmérnök és alkimista - a 40-es években egy robbanásban elveszti feleségét és fiát, majd ő is meghal.

Mi nézők pontosan tudjuk, hogy Paul Steiner (László Zsolt), az egykori tanítvány követte el a bűntényt, a kérdés az, hogy 1. mi volt az indíték, 2. hogyan fogja mindezt kideríteni a nyomozás. Plusz ki a fene az a Géniusz, akiről szó van? Az hamar kiderül, hogy Steiner az áldozat naplóját akarta megszerezni. A pasas mágus, a gonoszabbik fajtából. Magának való, határozott, különös. A szőke hajhoz szinte éjsötét szem társul;  magas, karcsú, nagyon elegáns.

A rendőrség a gyilkossággal kapcsolatban kihallgatja Késmárki András professzort (Alföldi Róbert). Ekkor keveredik bele az eseményekbe szinte véletlenül Kántor Júlia(Tenki Réka), a fiatal egyetemista lány. aki az alkímiáról írt tanulmányáról kéri ki a prof véleményét. A lány élete a cikk miatt veszélybe kerül, így Késmárkival együtt menekülnek.

Brunner rátalál Júliára, meg akarja tudni, mi köze az apjához. A férfi Géniusztkereste, az örök életű alkimistát, akihez „eljutni olyan, mint egy vizsga”. Elég frusztráló a rendőr számára, hogy a legtöbb információ Késmárki és a lány beszélgetéséből derül ki, hiába szegez rájuk fegyvert, nem ő irányítja az eseményeket. A beszélgetés nyomán azért összecimbiznek, a két pasi úgy dönt, megbíznak egymásban. Az ösztön- és az intellektuális alfahím közötti meccs döntetlen. :) 
Péter megtalálja a naplót, és a jegyzetek alapján hárman indulnak Géniuszkeresésére, miközben Steiner emberei rájuk vadásznak. A mágus ellopja a Bölcsek Hegyét a múzeumból, nyilvánvalóvá válik, hogy Ő is Géniuszt keresi.

Steiner segítői, a „pécsi Bonnie és Clyde” (Kolovratnik Krisztián és Erdélyi Tímea), a bűnözőpáros, elég viccesek időnként. A Macsó Gáza túlságosan is komolyan veszi meg a szakmáját, a kimért, hideg csaj meg be akarja bizonyítani a Mesternek, hogy mennyire jó. Minden, ismétlem, minden trükköt bevet ennek bizonyítására. 

A két pécsi rendőr elképesztően jó. Annyira hozzák a rendszerváltás előtt elhíresült „mindenki rendőrnek születik, csak van, aki továbbtanul” típust, hogy kínomban csak röhögök rajtuk.

Júliának gyanús lesz Késmárki kézírása, érzi, hogy valami nem stimmel vele. Azt, hogyJúlia és Késmárki vonzódnak egymáshoz, teljesen egyértelmű. A lány hamarosan ki is deríti a professzor titkát. Következik egy jó kis veszekedés, újabb hazugságok és félrevezetés, és elrohanás. Steiner elrabolja Júliát, hogy az ő segítségével fejtse meg a rejtélyt. De Géniusz nem létezik, mondja el a nemrég megtudott nagy titkot Júlia az osztráknak. Cserébe kiderül, hogy a férfi sokat tud Kéryékről, szerinte Kéry István nem más, mintGéniusz. De miért keresi? Júlia és Steiner együtt követik - a városon keresztül-kasul - a nyomokat. Befut még a Vatikáni Titkosszolgálat is, akik a jelöltről beszélnek. Brunner a rosszfiúból jófiúság felé megindult Konrád Gábor nevű színésszel (Feke Pál) próbálja megtalálniSteinert, aki ugye elrabolta Júliát. Végül rábukkannak „Géniuszra”. Előbb Steiner, majd a rendőrök. Egyre több fegyverrel néznek farkasszemet, miközben az ólomból arany lesz. Mindenki lő mindenkire, majd jön a négyszemközti végső elszámolás. Ki halt meg, ki nem? Ki kinek a rokona? Ki milyen hazugságokban élt? És egyáltalán: akkor most mi van???

Nem írom le, mi lett a vége, hátha sikerül kedvet csinálnom másoknak is ahhoz, hogy megnézzék. :)))

Ez egy jó magyar sorozat. A sztori izgalmas, szép helyeken járunk, plusz a színészek is jók. Időnként felbukkan 1-1 teljesen amatőr „színészi játék”, olyankor sírni tudnék, de a többség jól játszik. Elsőnek évtizedes kedvencemet, László Zsoltot említem. Valószínűleg a magyarok többségének fogalma sincs róla, ki ő, de ha a hangját meghallanák, rögtön azt mondanák ”ja, hogy Ő!” Nagyon sokat szinkronizál, nem mellesleg évek óta a Nemzeti Színház tagja, rengeteg főszereppel. Ebben a szerepben nem igazán tudja kijátszani magát, vadállatot például nem is nagyon hoz itt. De szerintem a legjobb magyar színész, imáááádom! Alföldit szintén régóta kedvelem. Nem tudnám megmagyarázni miért. Itt ő az egyik pozitív főszereplő, és ennek megfelelően meg is győzi az embert. A Júliát alakító Tenki Réka valahonnan ismerős, de nem tudom hová tenni. Nagyon jól játszik! A húsz körüli, minden kultúr-információra éhes, mégis visszafogott lányt, aki persze belehabarodik a tanárába, simán elhiszem neki. Nagyon kellemes csalódás a Helgát/Bonniet alakító, egykori Tilda, Erdélyi Tímea. Nos, ha valami nem volt annak idején a szappanoperában, akkor átütő tehetségű tuti nem… Lehet, hogy most sem az évezred színésznője, de akkor is dicséretes fejlődésen ment át. Nagyon szép, csinos, izmos, de ez még kevés lenne a negatív szerepet hiteles megformálásához. Jaj tényleg, Stohl Bucit ki ne hagyjam. Nem volt rossz. Sőt, magához képest egész jó. Színházi szerepekben nekem mindig kicsit „sok” volt, túljátszotta a karaktert. A saját szakállára nyomozó zsaru figurája ismét veszélyes terep, de szerencsére nem rontja el.

Több ilyen film kellene manapság.

Az 1910-es években, a háború előtt járunk. A regény Joey, a ló történetét meséli el, egyes szám első személyben. Gyönyörű barnásvörös ló, fehér kereszttel a homlokán, és négy fehér zoknival a lábán. Megtudjuk, hogyan választották el anyjától a lóvásáron, és hogyan került egy buta licitálás nyomán a gazdálkodó Narracott családhoz. A 13 éves Albert imádja a lovakat, Joeyt első pillantásra megszereti. A ló szeretetet, törődést kap Alberttől, ő az, aki gondozza, eteti, szelídíti. Hamar elválaszthatatlan barátokká válnak. Rengeteg időt töltenek együtt a mezőn, erdőkben. A fiú mindenre megtanítja, amit egy hátaslónak tudnia kell. Szavak nélkül is értik egymást, Albertnek szólítania sem kell, saját „füttyjelével”, bagolyhuhogással hívja magához lovát. Az öreg Ted Narracott folyamatos pénzügyi gondokkal küzd, gyakran iszik, ilyenkor durván bánik mindenkivel. A fiatal ló hamar megtapasztalja, micsoda különbség lehet ember és ember viselkedése között. Az apa rideg, kemény, barátságtalan vele, ezért félelmet érez iránta. A fiú viszont biztonságot, nyugalmat jelent számára. A háború kitörésével eljön a pillanat, amikor el kell válniuk. Amikor a sereg toborzótisztjei a faluba érkeznek, Narracott eladja Joeyt. Albert abban a pillanatban érkezik a vásártérre, amikor a ló gazdát cserél. Elkeseredett és vigasztalhatatlan. Bár Nicholls kapitány ígéretet tesz arra, hogy minden tőle telhetőt megtesz, és éppoly szeretettel és tisztelettel viseli gondját, mint Albert tette, a búcsú pillanatában a fiú szavát adja, hogy nem hagyja magára, útra fog kelni, és megtalálja a lovat, bármi is történjék.

Joey a következő években nemcsak földrajzilag tesz meg óriási távolságokat, de az emberi természet végtelen sokszínűségét is megtapasztalja. 
Perkins káplár, a lovak kiképzőtisztje félelemmel vegyes tiszteletet ébreszt benne, a férfi mindent tud a lovakról, ugyanakkor durva, kemény ember. Ezzel szemben lovasa, Nicholls kapitány jólelkű, nemes, szavatartó férfi. Minden nap szán időt arra, hogy meglátogassa lovát, gyengéden, odaadással bánik vele. Folyamatosan beszél hozzá, aggodalmait is a lóval osztja meg. Fél a rájuk váró feladattól, tudja, hogy Franciaországban a németek gépfegyvereivel kell szembenézniük. Helyzetüket szinte reménytelennek érzi, mégsem mutathatja ezt emberei felé. Talán érzi is balsorsát, a remek katona az első nagy támadásban életét veszti.

Az állandó zaj, a lövések, ágyúk, gépfegyverek rémületet váltanak ki az állatokból. A sebesült és haldokló lovak és emberek elviselhetetlen látványa mégis hétköznapivá válik idővel. A harcok elhúzódásával, újabb megpróbáltatásokkal, a hideggel és az egyre fogyatkozó élelemmel kell szembenéznie embernek és állatnak egyaránt. Joey szerencsére barátra talál egy másik lóban Topthornban, a gyönyörű fekete csődörben, aki Stewart kapitány lova. A kapitány figyel rá, hogy minél több időt tölthessen együtt a két ló, így adva bátorságot, kitartást egymásnak. Később a lovak a németek kezére kerülnek, és a sebesülteket szállítják a frontvonalról a kórházba. Veszélyes, kockázatos feladat. De szerencsére újabb csodálatos emberekkel hozza őket össze a sors: Emilie, a francia kislány és nagyapja viselik gondjukat esténként. Táplálják, tisztán tartják őket, éjjeli szállást biztosítanak. A két ló, bárhová is kerül, csodálatot, szeretetet ébreszt az emberekben. Boldog hónapok után még nehezebb teher nehezedik rájuk, a lovakat ágyúk, később lőszeres szekerek vontatására használják. Egy német katona, a bolond Friedrich lesz legújabb társuk. Bolond? Nem, dehogy, csupán túl akarja élni a háborút, ezért folyamatosan beszél magában, magához. A háborús évekbeli végtelen robotolás mindenkin nyomot hagy. Topthorn egyszer csak összecsuklik, és nem mozdul többé. Joey és a katona képtelen felfogni, hogy meghalt. A dermedt csendben váratlanul gránátok záporoznak rájuk, menekülni kell. A lónak sikerül, de Friedrichet eltalálja egy gránát. A teljes apátiából egy tank látványa riasztja fel Joeyt, rémületében vágtat, cél nélkül. 
Esztelen rohanás és egy kis pihenő után egy hajnal a senki földjén találja. Nem tud mozdulni, minden irányban szögesdrótok, hatalmas sár, kráterek. Egy német és egy brit katona is elindul kiszabadítani őt. Az ellenség tagjai szembe találják magukat egymással. Itt jön a kedvenc jelenetem. Mégis mitévők legyenek? Kié legyen a ló? A német katona ekkor elővesz egy érmét, és azt javasolja, döntsék el pénzfeldobással, ki kapja meg a lovat. Nem az erő, a hatalom, az ész győz, hanem a szerencse. Nincs igazságtalanság, nincs verseny, nincs harc. Fortuna pedig a briteknek kedvez, így kerül Joey újra a „sajátjaihoz”. A kórházban meghallja a hangot, ami a legnagyobb örömöt okozza neki: Albert hangját, a fiú azonban csak nagy nehezen ismeri meg. A ló beteg, és a gyógyulására nincs esély. Lehetséges, hogy a ló, aki annyi mindent kibírt, túlélte a senki földjét, meghal egy fertőzésben? Rengeteg katona segítségével, hosszú hetek napi 24 órás ápolásával állapota javulni kezd. Újabb csodaként a háború is véget ér. És amikor azt hinnénk, hogy rossz dolog már nem történhet, kiderül, hogy a lovakat nem viszik haza, hanem elárverezik őket. A katonák minden pennyjüket odaadják, de így sem lehet Joey Alberté. Egy öreg francia ember kínálja a legtöbbet, Emilie nagyapja. Unokáját elvesztette, már csak a ló maradt neki. Bármit megadna érte. Az utolsó pillanatban az öreg meggondolja magát, és átadja a kantárszárat a fiúnak, tudja, a ló hozzá tartozik. Arra kéri, mindenkinek meséljen az ő kedves unokájáról, így éljen tovább az emberek emlékezetében. Albert és Joey a karácsonyt már otthon töltik, majd még sok-sok évet szeretetben.

Ami különleges ebben a regényben, hogy egy ló szavait, gondolatait olvassuk. Honnan is tudhatnánk, mi jár egy ló fejében? Az író által így közvetített gondolatok a leghumanistább, legemberibb gondolatok. Hiszen az állat célja sem más (gondolom én), mint egy emberé, hogy szeretetben, békében élhessen - elemi szükségleteit kielégítve. Félelem, rettegés nélkül, barátok között. Miközben néha a legváratlanabb pillanatokban érkezik a nem is remélt segítség, máskor pedig a rossz még rosszabbra fordul. 
Nem tudom, kell-e egyetemes mondanivalót keresni/találni egy könyvben. Nekem mindenesetre azt adta ez a regény, hogy az emberek sokfélék, nemzetiségtől, származástól függetlenül lehetünk jók vagy rosszak. A háború mindkét oldalán egyszerű emberek harcoltak, akik a saját országuk védelmében fogtak – többnyire nem szabad akaratukból – fegyvert és lettek ellenségek. Iszonyatos, borzalmas idők lehettek ezek. Az I. világháborúban 9 millió ember és 8 millió ló vesztette életét. Egy teljes generációnyi fiatal férfi halt meg. Hát nem esztelenség???

Michael Morpurgo regényéből néhány éve színdarab készült, amit nagy sikerrel játszanak azóta is. Steven Spielberg fejében pedig régóta ott volt már a gondolat, hogy filmet forgasson erről az időszakról. Londonban látta a darabot, azután döntötte el, hogy ez lesz a történet, amit megfilmesít. A mozik ez év elején mutatták be a filmet. Érdemes azt is megnézi. Sokkal inkább a ló mellé kerülő emberek életét mutatja meg, mint a ló érzéseit, gondolatait. Vannak benne nagyon jó részek, nekem összességében hosszú, itt-ott vontatott volt. Ami viszont kétségtelen, hogy drámai hatásban abszolút felülmúlja a könyvet, nem véletlenül: Spielberg rendezte.