Az 1910-es években, a háború előtt járunk. A regény Joey, a ló történetét meséli el, egyes szám első személyben. Gyönyörű barnásvörös ló, fehér kereszttel a homlokán, és négy fehér zoknival a lábán. Megtudjuk, hogyan választották el anyjától a lóvásáron, és hogyan került egy buta licitálás nyomán a gazdálkodó Narracott családhoz. A 13 éves Albert imádja a lovakat, Joeyt első pillantásra megszereti. A ló szeretetet, törődést kap Alberttől, ő az, aki gondozza, eteti, szelídíti. Hamar elválaszthatatlan barátokká válnak. Rengeteg időt töltenek együtt a mezőn, erdőkben. A fiú mindenre megtanítja, amit egy hátaslónak tudnia kell. Szavak nélkül is értik egymást, Albertnek szólítania sem kell, saját „füttyjelével”, bagolyhuhogással hívja magához lovát. Az öreg Ted Narracott folyamatos pénzügyi gondokkal küzd, gyakran iszik, ilyenkor durván bánik mindenkivel. A fiatal ló hamar megtapasztalja, micsoda különbség lehet ember és ember viselkedése között. Az apa rideg, kemény, barátságtalan vele, ezért félelmet érez iránta. A fiú viszont biztonságot, nyugalmat jelent számára. A háború kitörésével eljön a pillanat, amikor el kell válniuk. Amikor a sereg toborzótisztjei a faluba érkeznek, Narracott eladja Joeyt. Albert abban a pillanatban érkezik a vásártérre, amikor a ló gazdát cserél. Elkeseredett és vigasztalhatatlan. Bár Nicholls kapitány ígéretet tesz arra, hogy minden tőle telhetőt megtesz, és éppoly szeretettel és tisztelettel viseli gondját, mint Albert tette, a búcsú pillanatában a fiú szavát adja, hogy nem hagyja magára, útra fog kelni, és megtalálja a lovat, bármi is történjék.

Joey a következő években nemcsak földrajzilag tesz meg óriási távolságokat, de az emberi természet végtelen sokszínűségét is megtapasztalja. 
Perkins káplár, a lovak kiképzőtisztje félelemmel vegyes tiszteletet ébreszt benne, a férfi mindent tud a lovakról, ugyanakkor durva, kemény ember. Ezzel szemben lovasa, Nicholls kapitány jólelkű, nemes, szavatartó férfi. Minden nap szán időt arra, hogy meglátogassa lovát, gyengéden, odaadással bánik vele. Folyamatosan beszél hozzá, aggodalmait is a lóval osztja meg. Fél a rájuk váró feladattól, tudja, hogy Franciaországban a németek gépfegyvereivel kell szembenézniük. Helyzetüket szinte reménytelennek érzi, mégsem mutathatja ezt emberei felé. Talán érzi is balsorsát, a remek katona az első nagy támadásban életét veszti.

Az állandó zaj, a lövések, ágyúk, gépfegyverek rémületet váltanak ki az állatokból. A sebesült és haldokló lovak és emberek elviselhetetlen látványa mégis hétköznapivá válik idővel. A harcok elhúzódásával, újabb megpróbáltatásokkal, a hideggel és az egyre fogyatkozó élelemmel kell szembenéznie embernek és állatnak egyaránt. Joey szerencsére barátra talál egy másik lóban Topthornban, a gyönyörű fekete csődörben, aki Stewart kapitány lova. A kapitány figyel rá, hogy minél több időt tölthessen együtt a két ló, így adva bátorságot, kitartást egymásnak. Később a lovak a németek kezére kerülnek, és a sebesülteket szállítják a frontvonalról a kórházba. Veszélyes, kockázatos feladat. De szerencsére újabb csodálatos emberekkel hozza őket össze a sors: Emilie, a francia kislány és nagyapja viselik gondjukat esténként. Táplálják, tisztán tartják őket, éjjeli szállást biztosítanak. A két ló, bárhová is kerül, csodálatot, szeretetet ébreszt az emberekben. Boldog hónapok után még nehezebb teher nehezedik rájuk, a lovakat ágyúk, később lőszeres szekerek vontatására használják. Egy német katona, a bolond Friedrich lesz legújabb társuk. Bolond? Nem, dehogy, csupán túl akarja élni a háborút, ezért folyamatosan beszél magában, magához. A háborús évekbeli végtelen robotolás mindenkin nyomot hagy. Topthorn egyszer csak összecsuklik, és nem mozdul többé. Joey és a katona képtelen felfogni, hogy meghalt. A dermedt csendben váratlanul gránátok záporoznak rájuk, menekülni kell. A lónak sikerül, de Friedrichet eltalálja egy gránát. A teljes apátiából egy tank látványa riasztja fel Joeyt, rémületében vágtat, cél nélkül. 
Esztelen rohanás és egy kis pihenő után egy hajnal a senki földjén találja. Nem tud mozdulni, minden irányban szögesdrótok, hatalmas sár, kráterek. Egy német és egy brit katona is elindul kiszabadítani őt. Az ellenség tagjai szembe találják magukat egymással. Itt jön a kedvenc jelenetem. Mégis mitévők legyenek? Kié legyen a ló? A német katona ekkor elővesz egy érmét, és azt javasolja, döntsék el pénzfeldobással, ki kapja meg a lovat. Nem az erő, a hatalom, az ész győz, hanem a szerencse. Nincs igazságtalanság, nincs verseny, nincs harc. Fortuna pedig a briteknek kedvez, így kerül Joey újra a „sajátjaihoz”. A kórházban meghallja a hangot, ami a legnagyobb örömöt okozza neki: Albert hangját, a fiú azonban csak nagy nehezen ismeri meg. A ló beteg, és a gyógyulására nincs esély. Lehetséges, hogy a ló, aki annyi mindent kibírt, túlélte a senki földjét, meghal egy fertőzésben? Rengeteg katona segítségével, hosszú hetek napi 24 órás ápolásával állapota javulni kezd. Újabb csodaként a háború is véget ér. És amikor azt hinnénk, hogy rossz dolog már nem történhet, kiderül, hogy a lovakat nem viszik haza, hanem elárverezik őket. A katonák minden pennyjüket odaadják, de így sem lehet Joey Alberté. Egy öreg francia ember kínálja a legtöbbet, Emilie nagyapja. Unokáját elvesztette, már csak a ló maradt neki. Bármit megadna érte. Az utolsó pillanatban az öreg meggondolja magát, és átadja a kantárszárat a fiúnak, tudja, a ló hozzá tartozik. Arra kéri, mindenkinek meséljen az ő kedves unokájáról, így éljen tovább az emberek emlékezetében. Albert és Joey a karácsonyt már otthon töltik, majd még sok-sok évet szeretetben.

Ami különleges ebben a regényben, hogy egy ló szavait, gondolatait olvassuk. Honnan is tudhatnánk, mi jár egy ló fejében? Az író által így közvetített gondolatok a leghumanistább, legemberibb gondolatok. Hiszen az állat célja sem más (gondolom én), mint egy emberé, hogy szeretetben, békében élhessen - elemi szükségleteit kielégítve. Félelem, rettegés nélkül, barátok között. Miközben néha a legváratlanabb pillanatokban érkezik a nem is remélt segítség, máskor pedig a rossz még rosszabbra fordul. 
Nem tudom, kell-e egyetemes mondanivalót keresni/találni egy könyvben. Nekem mindenesetre azt adta ez a regény, hogy az emberek sokfélék, nemzetiségtől, származástól függetlenül lehetünk jók vagy rosszak. A háború mindkét oldalán egyszerű emberek harcoltak, akik a saját országuk védelmében fogtak – többnyire nem szabad akaratukból – fegyvert és lettek ellenségek. Iszonyatos, borzalmas idők lehettek ezek. Az I. világháborúban 9 millió ember és 8 millió ló vesztette életét. Egy teljes generációnyi fiatal férfi halt meg. Hát nem esztelenség???

Michael Morpurgo regényéből néhány éve színdarab készült, amit nagy sikerrel játszanak azóta is. Steven Spielberg fejében pedig régóta ott volt már a gondolat, hogy filmet forgasson erről az időszakról. Londonban látta a darabot, azután döntötte el, hogy ez lesz a történet, amit megfilmesít. A mozik ez év elején mutatták be a filmet. Érdemes azt is megnézi. Sokkal inkább a ló mellé kerülő emberek életét mutatja meg, mint a ló érzéseit, gondolatait. Vannak benne nagyon jó részek, nekem összességében hosszú, itt-ott vontatott volt. Ami viszont kétségtelen, hogy drámai hatásban abszolút felülmúlja a könyvet, nem véletlenül: Spielberg rendezte.